2024. április 27-én 67. alkalommal rendeztük meg a clevelandi Cserkészbált. A bál fénypontja az elsőbálozó cserkészlányok bemutatása — idén hat fiatal elsőbálozó pár nyitotta bálunkat. Közel 200 vendég szórakozott a Broadview Heights-ban található Woodside Event Centerben. A talpalávalót a Hepcat Revival swing zenekar szolgáltatta a táncoslábúak nagy örömére. „Nagyon jó volt a hangulat,” mondta László Markó őrsvezető, aki 16 évesen, elsőbálozó lány kisérőjeként, idén először vett részt Cserkészbálon. „Swing zenekar volt idén, én sosem táncoltam swing-et, de ahogy felkerültem a táncpadlóra, csak jöttek a mozdulatok, szólt a zene, és az ütemre csak lépni kellett…a swing-jazz zene nagyon jó hangulatot ad — és nagyon jó volt a hangulat végig!”
A tombolán idén is fantasztikus ajándékokat lehetett nyerni — a $25 dolláros ajándékutalványtól egészen a $2,000 dolláros luxus nyaralásig az amerikai Balatonon, Lake Chautauqua-n. A bőséges és értékes nyereményeknek, illetve a bőkezű támogatóinknak köszönhetően, körülbelül $7,500 dollárt kerestünk a bálon, ezzel is támogatva a 100 clevelandi cserkész és cserkészvezető részvételét az idei Jubi táboron.
„A cserkészet a magyarságunk elsősorban, a hagyományaink és minden, ami ehhez tartozik,” mondta Sárközy Magdi cserkészszülő, Sárközy Anna elsőbálozó édesanyja. „A lányomnak ugyan ezt jelenti és ehhez szüksége van a mi támogatásunkra. A cserkészet egy életforma, amiből látszik a mindennapjaikban, hogy cserkészek, hogy valahová tartoznak és más értékrendet képviselnek.”
A bálon az „Életre szóló” Csodaszarvas Díj kitüntetettje Horváth Mihály cscst. volt, aki évtizedeken keresztül szívén viseli a clevelandi cserkészet munkáját, jövőjét. Misi korábban a 22. sz. Bessenyei György cscs. parancsnoka volt, majd a Cleveland Körzet parancsnoka, a CSBK elnöke, titkára, a Csodaszarvas Díj alapítója és jelenleg, mint a CSBK választmány tagja és a Jó munkát! újság főszerkesztője szolgálja a helyi cserkészetet. A clevelandi cserkészet oszlopos tagja, kiváló példa az életre szóló teljesítményre. (Gulden Julianna cst.)
Fényképek a bálról ezekben az albumokban megnézhetők:
Album 1. – Poharazás / Cocktail Hour
Album 2. – Táncosok és családok / Debutantes and Families
Album 3. – Nyitó tánc és bál kezdés / Debutantes’ Opening Dance
Album 4. – Vacsora és díjkiosztás / Dinner and Awards
Album 5. – Regös Palotás / Folk Ensemble Court Dance
Album 7. – Táncmulatság / Dance Party
Album 8. – Vendégek és asztaltársaságok / Guests & Tables
Itt megtekinthető:
A Bocskai Rádió videó beszámolója a 2024-es 67. Clevelandi Cserkészbálról