Cserkésztestvérünktől, Madzsar Erzsébet cscst.-től, elbúcsúztunk gyászmisén a Szt. Imre templomnál szombaton, 2019. okt. 26-án. Erzsi néni 84 éves volt. 1935. május 31-én született. Váratlanúl vissza adta lelkét teremtőjének 2019. okt. 19-én. Erzsi néni felnőtt korábban kiscserkész vezető volt a clevelandi csapatoknál és a Külföldi Magyar Cserkészszövetségnél. Több mint 20 éven keresztül az 1980-as évektől 2006-ig vezette a kcs. minta tábort a központi vezetőképző táboroknál a Sík Sándor Cserkészparkban, Fillmore, New Yorkban. Clevelandban csapat szervező testület elnök volt és a Cserkész Barátok Köre Cserkészebédeken és a Cserkésznapokon hosszú évekig főszakács szerepet vállalt kitűnő sikerekkel.

Erzsi néni a KMCSSZ tiszteletbeli elnöke volt és aKMCSSZ-től, 1995-ben a legmagasabb dijjal, a Teleki éremmel, kitüntették a kiváló jó munkáért a magyar cserkészet felépítésért és fejlesztésért. Szintén 1995-ben a CSBK „Cserkészvezető” Csodaszarvas Díjjal jutalmazták a Clevelandban végzett kimagasló cserkészmunkájáért. Majd 2013-ban a CSBK „Életreszóló Teljesítmény” Csodaszarvas Díjjal ismerték el a hosszútávú eredményes cserkészmunkáért a clevelandi cserkészet felépítéséért és fejlesztéséért. Az utolsó napjáig tanácsadó volt a CSBK-nak.

Nagyon hiányozni fog kedves mosolya, szakértése több mindenben, törődése és tanácsa. Nyugodjon békén! A családtól készült a következő nekrológ:

„Nagyi”

A mi „Nagyinknak” csodálatos élete volt, és a történelem egyedülálló idején élt. A négy testvér közül ő volt a legidősebb, 1935-ben született Osvay Sebő, katonatiszt és később bortermelő, valamint Énekes Éva, gyógyszerésznő gyerekeként. Anyja, „Nagyi” születése után feladta pályafutását, hogy családjával lehessen, és az Észak-Magyarország-i, Tallya kis faluban telepedett le.

Nagyi életének meghatározó évei a második világháború idejére tehetők vissza. Ebben az időben Sebő KP tiszt volt, és felügyelte Németország városai között a vonattal történő, mozgó hadseregi kórház áthelyezését. Nagyi első kézből tapasztalta meg a háború borzalmait, valamint az emberek elképesztő önzetlenségét, akik a szenvedés enyhítésére törekedtek. Emlékezete szerint, a vonaton utaztak Travemunde-ban, ami pont karácsony estéjére esett. Egy-egy darab szaloncukorral ünnepeltek, és így is örültek, hogy legalább együtt lehetnek. Miközben anyja cselekedeteit a család, illetve a tanulás iránti szeretet, apja életét a kemény munka határozta meg, aki takarékosan élt és szolgált másokat. A második világháború minden jellemvonást és helyzetet megszilárdított, befolyásolt.

Az anyja nyomdokát követve, Erzsébet is beiratkozott a jólismert sátoraljaújhelyi középiskolába. A felvételi bizottságnak az apja által termelt híres Tokaj Aszú borral kedveskedett. Középiskolai tandíját a következőkben fizették: csirke, sertés, fazsinór és egyéb kellékek. Korán megismerkedett a Madzsar családdal, ahol élete szerelmével is találkozott. Amikor megérkezett a családhoz A ragyogó tizenkilenc éves György egy fában volt elrejtőzve, és macskákat üldözött. A mindig úriember leugrott a magasból egy lovagi íjjal, hogy bemutatkozzon, majd visszamászott, és folytatta a macskák üldözését!

Ezalatt az idő alatt a kommunizmus uralkodott Magyarországon, és beindította a „csengő frász” vagy a „pánikütés” korszakát. Ez az, amikor valaki bekopog az ajtónál, és a válasz az kéne legyen, hogy nemcsak kikapcsolom a rádiót, de az állomást is megváltoztatom. Az egész országban pánik hangulat uralkodott, mert soha nem lehetett tudni, hogy mi jön. Gyakran a kommunista katonák jöttek, hogy letartóztassanak valakit vagy elvigyék a vagyont. Az egyik „csengő frász” során a családjának egy hétvége ideje volt, hogy otthonuk ½ részét szabadon bocsátsák, hogy egy másik család költözhessen be. Másik alkalommal földjük 2/3-át „újra elosztották”, mert a kommunisták szerint túl sok volt nekik. Ennek eredményeként négy gyermekük nőtt fel, felismerve és tudomásul véve a főiskolai oktatás értékét, mert sokszor azt mondták nekünk, hogy „a tudás az az egyetlen dolog, amelyet soha nem tudnak elvenni tőled”.

Nagyi elmondta, hogy ebben az időben háromféle ember létezett: akiknek ülésük volt, akik ültek vagy akik börtönben ültek. Apja és testvére több évig politikai foglyok voltak. Politikai okokból, Nagyi nem tudta elkezdeni azonnal a főiskolát. Amikor végül elment, családi okokból nem tudta befejezni. Életének kevés csalódása közül az egyik, a befejezettlen főiskolai tanulmány volt.

Az 1956-os magyar forradalom akkor tört ki, amikor Nagyi 21 éves volt. Abban az időben ő már házas volt és született egy kisbabájuk. Erzsébet és György, mint sokan mások, a szabadságot keresték. Nehéz volt átjutniuk az osztrák határon, mivel kevesen menekültek, főleg két fiatal magyar egy hat hónapos kisbabával. Így a határőrök nagy mennyiségű családi ékszert és ereklyét kaptak, hogy „épp másfele nézzenek”. Ami után elmenekültek Magyarországról, Bécsben várták az anyagi segítséget, amelyet egy Amerikában élő nagynéni biztosított. Később, az új életszakaszban, egy liechtensteini limuzin jött a fiatal családot keresni, egy mérnökkel (apánkkal) és egy munkahelyi ajánlattal. „Mennyire más lehet az életünk!” De már az Amerikába vezető úton vagyunk – 10 napos novemberi utazással átkeltek az Atlanti-óceánon az USS LeRoy Eltinge hajón.

Mint sokan tudják, ezek a szabadságkeresők közül sokan Clevelandban telepedett le, amely jelenleg a magyarok legnagyobb népességét számláló városa (öt generációval vissza) Budapesten kívül.
Noha Nagyi otthoni háztartáson kívül nem dolgozott, nagyon elfoglalt volt. Egy adakozó típus volt. Mindig a „fürge ujjak” – című folyóiratból inspirálva sok gyönyörű darabot hímzett és horgolt – amelyek kincsként vannak őrizve gyermekei és unokái otthonában. Sok ruhát varrt nekünk. Nagyi kiváló szakács volt, mindent, amit ettünk, a kemény munkájából és találékonyságából származott.

Nagyi szerette az energiáját és idejét a családjának, másoknak adni. A hétfő esti magyar iskolában tanított, és nagyon aktívan részt vett a magyar cserkészetben is. Számos adománygyűjtő rendezvényt szervezett, mint „csapat fenntartó testület elnök”, megszervezte az éves magyar cserkészbált, és a főszakácsa volt az évenkénti cserkész ebéd-, napoknak. Ezt nagyon jól csinálta egészen a 70-es éveiig!
Nagyit valószínűleg leginkább a „minta tábor” vezetőjeként ismerték, ahol augusztus 10 napján keresztül, 5-10 éves korosztályt tanított és motivált. Minden nyáron a New York-i Fillmore -ban szervezték a vezetői cserkésztáborókat. Ide az egész országból és a világ minden területéről érkeztek résztvevők. Nagyi felelős volt azokért a gyermekekért, akiket a vezetők képeztek. Figyelte, ahogy a sok generáció felnő a fiataltól a felnőttig, célja volt, hogy ők is visszatérjenek majd a saját gyermekeikkel. Nagyi mindenkit szeretett.

A „Nagyi” – Magyarországon a „nagymama” elnevezés rövidített változata – nevet 1983-ban kapta, amikor a 11 unokája közül megszületett az első. Családja növekedésével elkezdte azt a hagyományt, hogy speciális ételt – például: „Nagyi” levest – főzött a vasárnapi családi vacsorákra. A decemberi házi mézeskalács és a cukor sütik díszítése mindig egy kapocs volt közte és az unokái között.

Nagyi 10 dédunokát látott élni. Nem csak látta őket, de elköteleződött, szoros kapcsolatban volt velük. Milyen lenyűgöző volt számunkra, hogy a 80-as éveiben tea party-kat adott, vagy a vonatokkal játszott, vagy olvasott nekünk. Sok ajándékot és csodálatos emléket hagyott mindannyiunk számára. Szerette a tanulást, a kézművességet, a sütést, de leginkább az embereket. Már most nagyon hiányzol Nekünk!